Mi a közös az alábbi három helyzetben?
A párunk bemutat bennünket a családjának.
Első évesek vagyunk az egyetemen és először találkozunk a szaktársainkkal, illetve a professzorokkal.
A munkahelyünkön új kollégát vesznek fel.
Bizonyára mindannyian éltünk már át ehhez hasonló helyzeteket. Hogy mi a közös bennük? Az, hogy az első találkozások alkalmával különösen nagy hangsúlyt kap az első benyomás, amit másokban keltünk, illetve ami másokban alakul ki rólunk. De valójában hogyan alakítunk ki egymásról képet, és mi határozza azt meg?
A benyomások nagyban meghatározzák társas folyamatainkat. Képzeljük el, hogy lakótársat keresünk. A jelentkezőkről egy rövid beszélgetés során létrejött kép alapján hamar meg tudjuk ítélni, hogy kivel laknánk együtt szívesebben: aki rendszerető, ápolt külsejű, és tisztelettudó, vagy aki indulatos és trehány. A benyomásunk döntő szerepet játszik abban, hogy kivel töltünk el több időt, illetve kivel kerülünk közelebb egymáshoz.
Milyen tényezők hozzák létre az első benyomást?
A másokról kialakított képet úgynevezett jelzőmozzanatok alapján rakjuk össze. Ezek olyan nyomok, amik a személy életstílusára utalnak, így segítenek betekintést nyerni a működésébe. A figyelmünket pedig azok ragadják meg, amik az adott helyzetben kiugróak vagy elütnek a környezettől.
A fizikai megjelenés, az, hogy milyen ruhákat viselünk, illetve mennyire figyelünk oda a külsőnkre, nagyban meghatározza, hogy mások milyennek látnak minket. A szép külsőhöz hajlamosak vagyunk jó személyiségvonásokat társítani (Dion, 1972).
Szintén jelző értékkel bírnak a nemverbális kommunikáció elemei és a testbeszéd. Az, hogy milyen távolságra állunk a másiktól, milyen arckifejezést viselünk, szemkontaktust teremtünk-e, illetve milyen a testtartásunk, sokat számít a rólunk kialakított benyomásba. Sőt, tudattalanul még a pupillák tágulását is észrevesszük, és jobban kedveljük azokat, akik az érdeklődés jeleként tág pupillával hallgatnak bennünket (Niedenthal és Cantor, 1986).
A viselkedésünk hasonlóan fontos az impresszió kialakításában. A hobbink, a szakmánk, az, hogy mivel töltjük a szabadidőnket, sok mindent elmond rólunk. Gondoljunk bele, már abból mennyi mindent megtudunk valakiről, hogy hogyan végzi a bevásárlást! Listát ír vagy impulzívan telerakja a kosarát? Szisztematikusan megy végig a sorokon vagy ide-oda rohangálva szerzi be a termékeket? Mi alapján teszi a kosarába az ételeket? Figyelembe veszi az árát? Készételeket vesz vagy alapanyagokat főzéshez?
A személyes környezetünk kifejezetten árulkodó lehet, ha valaki többet szeretne megtudni rólunk. Gosling és munkatársai (2002) ezt egy kísérletben is bebizonyították: a kísérleti személyek betekintést nyertek olyan személyek kollégiumi szobáiba, akikkel azelőtt sosem találkoztak, ezután pedig leírást kellett adniuk a szoba tulajdonosáról. Az eredmények szerint egészen hasonló benyomást szereztek a lakókról, mint ahogyan őket a valóságban jellemzik. Sőt, manapság már nem kell valakinek a hálószobájába benéznünk, elég, ha a közösségi média oldalát tanulmányozzuk.
Általában, ha valakivel többet találkozunk, azt hajlamosak vagyunk megkedvelni. Ez a puszta kitettség hatása, aminek következtében csupán az ismerősség miatt ruházunk fel pozitív értékekkel egy ingert. Magyarul, ha valaki vagy valami sokszor szembejön velünk, hajlamosak vagyunk megkedvelni. Moreland és Beach 1992-es kísérletében négy nő eltérő gyakorisággal ült be egyetemi előadásokra. Ilyenkor nem beszéltek senkivel, csupán megjelentek a hallgatók között. A félév végén a hallgatóknak értékelniük kellett, hogy a négy ismeretlen nő közül ki volt a legszimpatikusabb. Az eredmény a fent leírtakat igazolja: azt a nőt találták a legkellemesebbnek, aki a legtöbb előadáson vett részt, tehát, aki a legismerősebb volt.
Hogyan értelmezzük a jelzőmozzanatokat?
A mások által elhintett nyomok értelmezése automatikusan fut le bennünk, gyakran tudattalan módon. Ehhez a saját tapasztalatainkat, asszociációinkat, és a másokkal kapcsolatos ismereteinket használjuk fel.
Következtetéseinket nagy mértékben befolyásolják az asszociációink, azaz a mentális képeink közti kapcsolatok. Ezek létrejöhetnek a jelentés hasonlósága miatt, de akár két fogalom között akkor is összeköttetés alakulhat ki, ha gyakran gondolunk rájuk egyszerre. Például, ha valaki nem köszön vissza az utcán, könnyen gondolhatjuk azt, hogy milyen udvariatlan, hiszen ezt a viselkedést kapcsolatba hozzuk az udvariatlansággal. Pedig valójában lehet, hogy csak nem hallott meg minket.
Meghatározó, hogy az ismereteink és tapasztalataink mennyire hozzáférhetőek, azaz milyen könnyű előhívni őket. Egy jelzőmozzanat értelmezésekor mindenképpen számítani fognak az éppen aktív mentális reprezentációk, például az elvárásaink. Kelley 1950-ben végzett kísérletében hallgatók két csoportja személyleírást kapott egy vendégelőadóról. Az egyik csoport tulajdonságlistáján a ,,melegszívű” szó szerepelt, a másik csoportban ezt ,,hidegre” cserélték. Az előadás végén a hallgatók elvárásaiknak hűen jellemezték a vendégelőadót.
Szintén hozzájárul a benyomás kialakításához, hogy mi jellemzi a gondolkodásunkat az utóbbi időben. A közelmúltban megjelent mentális reprezentációink befolyásolják, hogyan látjuk a dolgokat. Ha például a közösségi médián épp szembejött velünk egy hirdetés az őszi szezonális forró italról, könnyebben beadjuk a derekunkat a kávézó előtt elhaladva.
Végül pedig ha egy gondolat hosszú időn át velünk van, akár napokig, hónapokig, vagy évekig, az könnyen hozzáférhetővé válik. Így ha egy olyan családban növünk fel, ahol az egész család egy focicsapatnak drukkol, akkor mi is hajlamosak leszünk pozitívan gondolkodni erről a csapatról.
Láthatjuk, hogy az első benyomásaink közel sem egyszerűen jönnek létre. Számos tényező határozza meg, hogy egy idegenről milyen reprezentáció alakul ki a fejünkben, illetve hogy mi magunk milyen kép formájában jelenünk meg mások gondolataiban. Számítanak az árulkodó kis nyomok, azaz jelzőmozzanatok, amik elárulják, milyenek vagyunk. Ám ezek a jelek nem egymagukban épülnek be a kialakuló benyomásba, hanem kiegészülnek a megfigyelő személy tapasztalataival, emlékeivel, érzelmeivel, és elvárásaival.
Ennek fényében megállapíthatjuk, hogy az első benyomások irányítása bármelyik oldalról különösen nehéz feladat lehet. Ezért aztán ne is görcsöljünk rá!
Szerző: Palóczi Sára
Források:
Smith, E. R., Mackie D. M., Claypool H. M. (2015). Szociálpszichológia. ELTE Eötvös kiadó.
Forgács, J. (1998). A társas érintkezés pszichológiája. Kairosz kiadó.
Kiemelt kép: