Dr. habil. Forgács Attila
Az ábrázolóművészet idősebb a civilizációnál. Az első ábrázolt alkotás 250-300 ezer éves. Az utóbbi 200 ezer év jelentős az ősünk semmi egyebet nem gondolt ábrázolásra méltóbbnak, mint a kövér nőt. Több mint 200 paleolit kövér nőszobrot fedeztek fel ezidáig. A szobroknak nemcsak művészettörténeti, de pszichológiai jelentőségük is van. Mivel jóval az írásbeliség előtti időkből erednek, ez a tartomány az emberiség preverbális korszakának egyetlen releváns üzenete. Ezek az ábrázolások alighanem a legmasszívabb archetípusnak is tekinthetők, ugyanis a mai napig megnyilatkozik a mögöttes ősvágy: „Csak egyszer jóllakni!”
Az előadó az evéssel kapcsolatos archetípusokat tekint át verbális és vizuális művészeti, valamint folklorista dokumentumok bemutatásával. A preverbális élményvilág szavakkal elmondhatatlan, a tudatatos élményfeldolgozást megkerüli, ezáltal kicselezi a tudatos kontrollt. Ez állhat a tömeges és akarattal ellentétes elhízások hátterében.
Az állandó éhínségben edződött Moho sapiens megtanulta, hogy a kríziseket éhínség követi. Túlélését segítette, ha sok kalóriát volt képes tartalékolni, amikor éppen volt mit enni. Az utóbbi években is mindenféle krízis előfordul, csakhogy az éhínség – sokak számára – elmarad, sőt tartós és tömeges bőséggel párosulnak a (családi, politikai, gazdasági, meteorológiai és mindenféle) krízisek. Az adaptációs mechanizmus viszont nem változott az utóbbi 60-100 évben: a túlélés módja az evés, amikor van mit.
Az előadó a Corvinus Egyetem Pszichológiai Központ vezetője, az ELTE Pszichológia Kar óraadója. Több mint 100 cikket közölt a gasztropszichológia témakörében. Az evés lélektana című könyve az Akadémiai Kiadónál 4 kiadást élt meg eddig. Hatszor választották az év oktatójának különböző egyetemeken.