Mi is az a kreativitás?
Manapság számtalanszor találkozunk a kreativitás, vagy alkotóképesség fogalmával az élet különböző területein, jóllehet maga a kreativitás fogalma (legalábbis a pszichológiában) viszonylag fiatal. Maga az alkotóképesség terminusát a pszichológiába Gordon Allport (1897-1967) amerikai szociológus, szociálpszichológus, a személyiség elméletek egyik legmeghatározóbb alakja vezette be. Ő a kreativitással a személyiség azt a képződményét szerette volna megragadni, ami sokkal összetettebb mint egyes temperamentumok, képességek, vagy attitűdök. Azonban az ő meghatározása még nagyon homályos volt. A kreativitás pontos megfogalmazásában, és kutatásában jelentős lépéseket J. P. Guilford (1897-1988), amerikai pszichológus tett. Ő így határozta meg a kreativitást: „A kreativitás alkotóképességet, teremtőképességet jelent, amely során a különféle képességek szerveződése lehetővé teszi az elszigetelt tapasztalatok összekapcsolását, újszerű értelmezését és új formában történő megjelenését.” Erre a következtetésre úgy jutott, hogy megkülönböztetett konvergens, és divergens gondolkodást. Szerinte a kreativitásra a divergens, vagy széttáró gondolkodás jellemző, amikor a fogalmak között egyfajta asszociatív hálózatot hozunk létre, és így a problémára több lehetséges megoldást is kínálunk. Míg a konvergens gondolkodásnál többnyire az intelligencia dominál, hiszen ilyenkor próbáljuk szűkíteni a megoldások számát, és az egyetlen jó megoldáshoz eljutni.
A kreativitás faktorai
Az idők során Guilfordon kívül számos más kutató fektetett rengeteg energiát abba, hogy feltárják a kreativitás különböző tényezőit. Általában 10 faktort szoktak kiemelni, melyek a mai napig a kutatók által szinte egyöntetűen elfogadottak. Ebből az 10 faktorból szeretnék párat bemutatni. Az első az általános problémaérzékenység, mely azt fejezi ki, hogy az egyén hamar, és könnyedén észrevesz rejtett, gyakran nem egyértelmű problémákat. A következő a fluencia, vagy folyékonyság, ami azt határozza meg, hogy mennyire könnyedén tudunk ötletelni, és különböző asszociációkat létrehozni, illetve hogy mennyi gondolatunk van egy adott témával kapcsolatban. A harmadik a flexibilitás vagy rugalmasság, amely arra utal, hogy mennyire vagyunk képesek arra, hogy egy adott problémát újabb és újabb perspektívából közelítsünk meg. A negyedik, ami talán az kreativitás egyik legközpontibb sajátossága, az originalitás, vagy eredetiség, amely az mutatja meg, hogy másoktól mennyire eltérő, és meglepő válaszokat tudunk adni a problémákra. Végezetül még az értékelést emelném ki, mely révén meg tudjuk határozni az új ötletek értékét. A leírtakon kívül még számos más faktor van, mely arra utal, hogy a kreativitás egy nagyon bonyolult és összetett dolog.
Kreativitás és intelligencia
A mai napig egy erősen vitatott téma a kutatók között, hogy milyen kapcsolat áll fent az intelligencia, és a kreativitás között, illetve, hogy ugyanazt a mentális képződményt alkotják-e vagy sem. A különböző kutatások arra világítottak rá, hogy fontos elkülöníteni a kreativitást az intelligenciától, hiszen a szakemberek szerint két különböző mentális folyamatról van szó. A közöttük lévő korreláció nagyon alacsony. Tehát nem feltétlenül reális az a következtetésünk, hogy minél intelligensebb valaki annál kreatívabb is. Fontos azt is figyelembe vennünk, hogy a kreativitását egy embernek nem tudjuk olyan pontosan meghatározni mint az intelligenciáját. Ez leginkább amiatt van, hogy a intelligenciakutatás a pszichológiában jóval korábban kezdődött, így a tesztek sokkal jobb megbízhatósággal, és érvényességgel rendelkeznek. Végezetül fontos szem előtt tartani, hogy a kreativitás és az intelligencia két különböző jellemzője a személyiségnek, azonban a kreativitás az intelligenciától elszakított megközelítése nem igazán lehetséges, mivel azonos foktorokkal, és közös gyökerekkel rendelkeznek.
Készítette: Fábián Bernát
Források:
- https://uni-eszterhazy.hu/hefoppalyazat/pszielmal/a_kreativits_fogalma.html
- László D. F. (é. n.). A kreatív személyiség. 15.
- Kiemelt kép: https://pixabay.com/hu/illustrations/elrendez%c3%a9se-pillang%c3%b3-eszt%c3%a9tika-2772438/