Bizonyára sokan átéltük már azt a pillanatot, amikor egy emberekkel teli szobában vagyunk, mégis magányosnak érezzük magunkat. A magány ugyanis nem a társaság hiánya, hanem a mélyebb kapcsolatok hiánya. Társas lényként kifejezetten nehéz megbirkózni az ezzel járó érzésekkel, hiszen a kapcsolatteremtés iránti igényünk szinte belénk van kódolva, és számos előnnyel is jár.
Miért igyekszünk elkerülni a magányt?
A pszichológia többféle választ kínál. Evolúciós szempontból a magány azért maradhatott fenn, mivel az éhséghez vagy a szomjúsághoz hasonlóan nagyon adaptív érzés, egyfajta figyelmeztető jel, hiszen segíti a túlélést és a szaporodási esélyeinket, azáltal, hogy az egyént a társas és bensőséges kapcsolatok kialakítására ösztönzi. Fajunk korai szakaszában az emberek csak úgy tudtak életben maradni, ha összefogtak, és családokban, törzsekben élve kölcsönös védelmet és segítséget nyújtottak egymásnak. Ebben a kontextusban a másoktól való elszakadás életveszélyes volt, így a magányosság egyfajta viselkedésváltoztató jelként fejlődött ki. Ez az ősi ösztön ma is működik bennünk – ha huzamosabb ideig egyedül vagyunk, szorongás és stressz jelentkezhet.
De nemcsak az evolúció alakította ki ezt az igényünket. A társas kapcsolatok viszonyítási alapot adhatnak a saját énképünk kialakításához is. Festinger társas összehasonlítás elmélete szerint az emberek mások észlelésének és megismerésének révén, másokhoz viszonyítva értékelik önmagukat. Az énképünk ugyanis egy társas képződmény, amely embertársainkkal folytatott interakcióinkból és a tőlük kapott visszajelzésekből épül. Másokkal való kapcsolataink visszacsatolást adnak arról, hogy kik vagyunk, milyen erősségeink és gyengeségeink vannak, milyen helyet foglalunk el a társadalomban.
Emellett a társas kapcsolatok fontos hozadéka, hogy segíthet a stressz csökkentésében is, ha valamilyen külső ok miatt szorongunk vagy aggódunk. Különösen, ha ilyenkor hozzánk hasonló helyzetben lévő emberekkel kapcsolódunk. Ezért is lehet hasznos az egyetemi hallgatóknak, ha együtt készülnek egy dolgozatra vagy közösen várakoznak egy vizsga előtt.
Magányosság vs. egyedüllét
Fontos különbséget tenni az egyedüllét és a magány között. Az egyedüllét lehet tudatos döntés, amikor az ember élvezi a saját társaságát, kikapcsolódik vagy töltődik. A magány azonban egy kellemetlen, fájdalmas érzés, ami abból fakad, hogy az ember nem érzi kielégítőnek a társas kapcsolatait.
Meglepő módon a legmagányosabbnak épp a fiatalok érzik magukat. Míg a WHO adatai szerint az idősek nagyjából 25%-a (minden negyedik idős ember) tapasztal társadalmi elszigeteltséget, egy BBC-felmérés szerint a 16–24 évesek 40%-a gyakran vagy nagyon gyakran érzi ezt.
Az online világ paradox módon tovább erősíti ezt a tendenciát: bár a közösségi média lehetőséget ad a kapcsolódásra és kapcsolattartásra, ez gyakran csak felszínes interakciókat generál, amelyek inkább növelik az elszigeteltség érzését.
Arra, hogy mennyire generációfüggő a magányosság, még nincsen kellő mennyiségű adat, arra viszont igen, hogy életkortól függetlenül vannak a magányra hajlamosabb emberek. Egy érdekes példa erre Rubinstein és Shaver 1979-ben, az Egyesült Államokban végzett kutatása, mely során arra jutottak, hogy a magányosnak nyilatkozó emberek életében a szülők korábbi válása volt a legfontosabb kiváltó esemény.
Miért érezzük magunkat magányosnak?
A magány érzése rendkívül szubjektív, így annak okait is mindenki másképp értelmezi. Alapvetően attól függ, hogyan magyarázzuk saját magunk számára ezt az állapotot. Általában tudattalanul két tényezőt veszünk figyelembe: a magány forrása belső vagy külső tényezőkre vezethető-e vissza, illetve mennyire állandó vagy átmeneti az adott helyzet. Weiner 1974-ben ugyanezt a kategorizációt állította fel, a siker és a kudarc okainak vizsgálatához. Eszerint tehát azok, akik magányosságukat belső és állandó okoknak tulajdonítják – például úgy gondolják, hogy a személyiségük vagy a megjelenésük miatt nem tudnak kapcsolódni másokhoz – hajlamosabbak a reménytelenségre. Ezzel szemben, ha a magányt külső és átmeneti tényezőknek tekintjük, például egy új munkahely vagy egy frissen kezdett egyetem miatt, könnyebben találhatunk kiutat belőle, hiszen tudjuk, hogy ez egy változtatható állapot.
A magány paradoxona
A magány egyik legfurcsább jellemzője, hogy minél inkább elszigetelődik valaki, annál nehezebben lép ki belőle. A magányos emberek gyakran félnek a visszautasítástól, ezért még akkor is kerülik a társas érintkezést, amikor a legnagyobb szükségük lenne rá.
Ez a társas helyzetekben jelentkező szorongás felerősítheti a kívülállóság érzését. Egy nagyobb társaságban például nehéz lehet bekapcsolódni a beszélgetésekbe, főleg, ha úgy érezzük, hogy nem ismerjük a belsős poénokat, vagy nincs közös témánk a többiekkel. Ilyenkor a magány érzése nemhogy csökkenne, hanem még erősebbé válhat.
A magány pszichológiai és testi hatásai
A magány nemcsak a lelket, hanem a testet is megterheli. Kutatások szerint a tartós magány fokozza a depresszió, a szorongás és az alvászavarok kialakulásának kockázatát. Sőt, növelheti a szív- és érrendszeri betegségek, valamint az időskori demencia esélyét is. Az agyunk a magányt fizikai fájdalomként érzékeli – így talán az sem véletlen, hogy a szeretet hiányát szó szerint „fájdalmasnak” érezzük.
Hogyan enyhíthetjük a magányt?
A magány csökkentése nem feltétlenül arról szól, hogy minél több embert vonjunk be az életünkbe. Sokkal fontosabb a minőségi kapcsolatok kialakítása.
- Kezdeményezz! Ha magányosnak érzed magad, próbálj tudatosan lépéseket tenni mások felé – egy rövid beszélgetés is sokat segíthet.
- Ne félj segítséget kérni! Egy támogató barát, családtag vagy akár egy szakember is segíthet abban, hogy kilábalj ebből az érzésből.
- Próbálj új dolgokat! Csatlakozz egy közösséghez, kezdj el egy hobbit, ahol hasonló érdeklődésű emberekkel találkozhatsz.
- Légy jelen és figyelj a másikra! A mindfulness, a tudatos jelenlét gyakorlása segíthet abban, hogy ne a múltbeli veszteségeken vagy a jövőbeli félelmeken rágódj, hanem a jelen kapcsolataidra fókuszálj és elmélyítsd azokat.
A magány nem végleges állapot. Bár néha úgy érezhetjük, hogy egyedül vagyunk a világban, mindig van lehetőség a kapcsolódásra – és a valódi kapcsolatok kialakítása gyakran egyetlen bátor lépéssel kezdődik.
Szerző: Supák Ágnes
Források:
Forgács, J. (2007). Az emberi szociabilitás: Kötődés és vonzalom. In J. P. Forgas, A társas érintkezés pszichológiája (18. kiadás, 11. fejezet, pp. 200-220). Kairosz.
Házipatika. (n.d.). Már minden második embert érint ez a kockázatos élethelyzet. Házipatika.
Hurd, H. (2020, január 20). Are you feeling lonely? If so, you are not alone. Psychology Today.
Psychology Today. (n.d.). Loneliness. Psychology Today.
Smith, E. R., & Mackie, D. M. (2016). Szociálpszichológia (4. kiadás). Osiris tankönyvek.
Sweeney, M. (2018, szeptember 28). The surprising truth about loneliness. BBC Future.
World Health Organization. (n.d.). Social isolation and loneliness. World Health Organization.
Képek forrása: DALL-E (OpenAI) által készített