„A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni, akarsz-e mindig, mindig játszani?” szól a híres Kosztolányi-vers első két sora. Bizonyára sokan ismeritek, de aki mégsem, annak eláruljuk, hogy a mű egyik hangsúlyos motívuma a játék, a gyermeki nézőpont. Na de miért is fontos a gyerkőcöknek a játék? Csak időtöltés, vagy tényleg hasznos? Milyen fajtái vannak? Ebben a cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Felnőttként gyakran irigyeljük a kisgyermekeket a rengeteg szabadidejükért, amiért önfeledten elmerülnek a képzeletbeli mesevilágukban egy-egy játék keretében. Emlékezzünk csak vissza, hányszor gondoltuk azt, hogy „de jó lenne még gyereknek lenni! De jó lenne, ha csak játszhatnánk egész nap és alhatnánk délután!” Hiszen nincs semmi dolguk az égvilágon, ugye? Ők „csak” játszanak! Nos, meg kell lepnünk az olvasót, ez egy téves feltételezés. A gyerekeknek ugyanis ez a feladatuk: a játék! Most röviden áttekintjük a játékok fajtáit.
A „minthajátékok”
Az egészséges kognitív fejlődéshez elengedhetetlen a játék a gyermekek életében. Eleinte a játék alapjául a szenzomotoros cselekvések szolgálnak, pl. amikor vízzel játszanak, fröcskölnek, rugdosnak, a csörgőjüket rázzák. Ezek egyszerű gyakorlójátéknak is tekinthetők, – másképp explorációs játéknak nevezzük őket, – amit maga a cselekvés és mozgás öröméért végeznek. Később a mozgásuk és kognitív képességeik fejlődésével ezek komplexebbé válnak. Egyéves koruktól már rendeltetésszerűen képesek használni a tárgyakat, pl. evőeszközöket a szájukba helyezni, de később kreatívabb felhasználási módokat találnak, megjelennek a „minthajátékok” vagy más néven szimbolikus játékok, pl. ceruzával kavargatják a babakonyhában a levest, vagy ugyanott megfőzik az ebédet. Tehát akkor beszélünk minthajátékról, amikor az adott tárgyat egy másikkal helyettesítve játszanak, kitalálnak dolgokat. Ezekben a képzeletnek kulcsszerepe van, négyéves korig nagyon jellegzetesek.
Hogy mi a hasznuk? Vigotszkij – 20.századi pszichológus – úgy gondolta, hogy ekkor a gyerekek egy szabadabb valóságot élhetnek meg, és így fogalmazott: „A játék során a gyerek mindig felette áll az életkorának, mindennapi viselkedésének; mintha a játék során egy fejjel magasabb lenne saját magánál.” Tehát olyan tevékenységeket, mozgásformákat gyakorolnak közben, amiket még nem is feltétlenül tudnának végrehajtani, de játék keretében pontatlanul is megtehetik, bármiféle következmény és probléma nélkül pl.: nem probléma, ha felborítja a teáscsészéjét, hiszen nincs benne ténylegesen folyadék, nem égeti meg magát.
A szerepjátékok
Egy másik kategória a szerepjáték: ezek is egyfajta „minthajátékok”, amelyekben különböző szerepeket elevenítenek meg. Ilyen, amikor papás-mamást játszanak, eljátsszák babafigurákkal, hogy saját kis családjuk van, hogy felnőttek, hogy dolgoznak, hogy iskolások stb. Ekkor megtanulják a különböző társadalmi szerepeket, csoportdinamikákat és a családon belüli szerepekben is jobban elmélyednek. Ezeknek a szociodramatikus játékoknak az alapja a gyerekek számára már ismert helyzetek, hiszen az általuk látott képeket teszik bele, persze nem feltétlenül valósághűen. Sokszor saját fantáziájukkal kiszínezik, formálják a történeteket, hogy számukra élvezhető legyen a játék, illetve az adott szituációhoz fűzött érzelmeik is átfestik a jeleneteket.
A szerepjátékokban a gyerekek önállósodni tudnak, ezzel képesek kapcsolódni a felnőttek világához, segíti őket különböző szituációk értelmezésében. Feszültségoldó szerepe is van, gondoljunk csak arra, ha valamilyen félelmüket jelenítik meg! Pl. kígyó, orvos, baleset. A számukra félelmet generáló szituációkat a játékkal próbálják feloldani, ezzel könnyítve rajtuk. Mindezek mellett a mentalizáció kialakulását is elősegítik, azaz, hogy el tudják különíteni saját gondolataikat másokétól és a valóságtól.
A társas kapcsolatok kialakítása szempontjából is rendkívül fontos. Segít a csöppségeknek értelmezni a társas jeleket, miközben kapcsolódni tudnak egymáshoz, megalapozza az egymásra és önmagukra való reflektálást. Így az érzelemszabályozásuk fejlődéséhez is hozzájárulnak a szociodramatikus játékok.
A biológiai oldalát is megfoghatjuk a dolognak: ahogy már fentebb említettük, a mozgásfejlődésükben is kiemelkedő szerepe van a különböző játékoknak, mind a nagyobb és a kis finommotoros mozdulatok fejlesztésében. Emellett a neurokognitív szerepükről is szót kell ejtenünk: segíti az empátia kialakulását és a prefrontális kéreg fejlődését, ami a legfelsőbb kognitív folyamatok, a gondolkodás központja. És természetesen minél több új információval találkoznak, új tapasztalatokat szereznek, annál több idegkapcsolat jön létre és szilárdul meg az agyukban, tulajdonképpen egy folyamatos tanulás történik. Eközben segíti a gondolataik és élményeik struktúrába helyezését, ami nem csak az események feldolgozásához járul hozzá, de az alkalmazkodó képességüket is formálja.
Fontos megemlítenünk, hogy a játékok tekintetében is hatalmas kulturális eltérések vannak. Európában természetes, hogy a picik játszanak, napjuk nagyrésze maga a szabadidő, de más kultúrákban – főleg mezőgazdasági területen – elvárt a családban, hogy a gyermek kiskorától kezdve kivegye a részét a munkából. Végeztek egy megfigyelést Amerikában európai és koreai származású gyermekekkel, ami gyönyörűen megmutatta a kultúrák közti változatosságot: az európai amerikai gyerekek játékaiban megjelentek a természetfeletti erők, szuperhősök és mesebeli elemek. Ezzel szemben a koreai gyerekek játéka családorientált volt és a hétköznapokat jelenítette meg.
Talán meglepetésként ér, de felnőttként is gyakran játszunk, és nem csak a társasjátékok vagy online tér keretében. Bármikor, amikor a képzeletünket használjuk – imagináció -, az egyfajta játéknak tudható be. Nagyon fontos a kis gyermeki énünk ápolása, hogy néha mi is előhozzuk őt lelkünk mélyéről, hogy tudjunk játszani: használjuk a képzelőerőnket, néha belefeledkezzünk egy-egy hobbinkba, nevessünk, örüljünk az apró dolgoknak és sikereinknek, és legyünk nyitottak a körülöttünk lévő világra. Ezekkel a kis törekvésekkel szinte egyből szebbé tudjuk varázsolni a saját élményeinket, és egy új perspektívát adhat mindennapjainkban. Ahogy a Kosztolányi vers is szól:
„Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?”
Szerző: Gerencsér Dóri
Források:
Michael Cole & Sheila R. Cole – Fejlődéslélektan
Osiris kiadó, Bp. 2006
Kiemelt kép:
