Amikor a gyermekek kötődéséről hallunk vagy olvasunk, leggyakrabban az anyához való kötődés kerül előtérbe. De mi a helyzet az apukákkal? Hogyan kapcsolódik a hozzájuk való kötődés az édesanyákéhoz? Egyáltalán szétválasztható-e a kettő?
A kötődési elmélet magyarázza – Bowlby, 1969 – a családon belüli kapcsolatok hatását az életünk során kialakított kapcsolataink minőségére és személyes jóllétünkre. A szüleinkkel való interakcióink, megtapasztalt sémáink felnőtt korunkban is velünk maradnak, nagyban formálják a saját „self”-ünket, személyiségünket. Ennek evolúciós szerepe van, hiszen az életben maradáshoz elengedhetetlen, hogy az újszülött a gondviselőjére bízza magát. A kötődés jellege attól függ, hogy a szülő hogyan van jelen a gyermek életében már a legelső pillanatoktól kezdve. Röviden tekintsük át ennek fajtáit.
Négy kötődési típust különböztetünk meg: ideális esetben, ha a gyermek azt tanulja meg, hogy bízhat szüleiben, támogatva érzi magát, támaszkodhat rájuk, akkor biztonságosan tud hozzájuk kötődni. Ekkor a gyermek magabiztossá tud válni, nyitott lesz a világra, kiépül az önbizalma, szívesen fog új dolgokat felfedezni. Szorongó-aggodalmaskodó kötődés során a szülő nincs megfelelően – vagy egyáltalán – jelen a gyermek életében, nem kiszámítható a kapcsolatuk, a kicsi azt tanulja meg, hogy nem számíthat a gondozójára feltétel nélkül. Felnőve túlzottan félni, szorongani fog a visszautasítástól, attól, hogy elhagyják. A harmadik az elutasító-elkerülő kötődés, aminek során az egyén visszahúzódik, kerüli az intimitást. Végül a negyedik a bizalmatlan elkerülő, nevéből is adódóan nem tud megbízni a másikban, fél az intimitástól, de ugyanakkor vágyik rá. Számos kutatás bizonyította, hogy az elkerülő és szorongó kötődési típusok káros hatással vannak a lelki és mentális egészségre.
A legtöbb kutatás azonban az anyák szerepére fókuszál, ezért kevesebb információ áll rendelkezésünkre az apák kötődésben betöltött szerepéről, arról, hogy miben különbözik ez az édesanyákétól – ha különbözik egyáltalán, – és hogy milyen az együttes hatásuk a gyermekek fejlődésére.
Többszörös kötődés
Bowlby elméletében azt feltételezte, hogy a gyerekek több személy felé is mutatnak kötődési viselkedést – legyen ez az apa, testvér, nagyszülő stb. – de ezen személyek száma nem korlátlan. Közöttük egy hierarchia alakul ki, ezt Bowlby a monotrópia fogalmával magyarázza: vagyis az elsődleges gondviselőhöz való kötődés a legfontosabb a gyermek túlélése és jólléte szempontjából. Általában az elsődleges gondviselő az anya, ezért, ha az ő és a gyermek kapcsolatában nincs meg a biztonság, – pl. ha az anya nincs jelen, – a gyermekében kialakulnak különböző lelki, mentális és viselkedészavarok.
A hierarchia modell az előbbihez hasonló, de itt már nagyobb szerepe van a másodlagos gondviselőnek. Ettől még az elsődlegessel való kapcsolaton van a hangsúly, de már a másodlagossal – általában az apával – kialakult kötődés például támaszt és biztonságot nyújthat, ha az édesanya hosszútávon megvonja a figyelmét, és a törődést a gyermektől.
A harmadik a független modell: ez a megközelítés az anyai és apai kötődést külön vizsgálja. Eszerint a két kötődés egyes aspektusainak más-más hatása van kvalitatív – azaz minőségi – jellegekre nézve. E modell szerint például az anyával való kapcsolat inkább a szociális készségek, míg az apával kialakult kötődés a gyermek autonómiájának kifejlődéséhez járul hozzá jobban. Az apával való biztonságos kötődés segítheti a gyermeket a megfelelő stresszkezelés megtanulásában, ellenállóbbá válhat különböző negatív emocionális behatásokra, pl. szorongásra, depresszióra. Ezért elengedhetetlen az apák részéről is a támogatás, és a biztonságérzet nyújtása.
Tehát ez a modell a két szülőhöz való kötődést és annak hatásait külön értelmezi.
Végül pedig az integrációs modellről: itt az anyával kialakított kapcsolat csak a másik gondviselővel való kötődés kontextusában értelmezhető. Ebben az esetben a két kapcsolat befolyásolja egymást. Tehát az anyával való kapcsolatnak más hatásai lehetnek, az apához való kötődés minőségétől függően, hiszen a gyermek eltérően kötődhet a két szülőhöz. Ezért is fontos mindkét szülő szerepének és a gyermekkel való kapcsolatának vizsgálata. Előfordulhat, hogy biztonságosan kötődik az egyikhez, míg a másik szülőhöz szorongva. Kutatások szerint azonban, ha a két kötődési mintázat ellentmondásba ütközik egymással, az kifejezetten hozzájárul a szorongás és depresszió kialakulásához a gyermekben.
Egyes kutatások azt is bizonyították, hogy míg stresszhelyzetben a gyermek az elsődleges gondviselőjéhez, édesanyjához fordul, addig az apuka egyfajta „játszótársként” van jelen, aki segíti őt a világ megismerésében. Eközben azért, hogy az édesapa a biztonságérzetet növelni tudja, fontos, hogy fizikai kontaktust is létesítsen vele, hogy kielégítse a gyermek figyelem – és törődés iránti igényét.
Összességében az apák kötődésének szerepét még mindig vizsgálják. Egyelőre még bizonytalan, hogy melyik kötődési modell ad rá megfelelő magyarázatot, de újabb kutatások szerint, nem a monotrópia a legadekvátabb.
Szerző: Gerencsér Dóra
Források:
Képek forrásai: